Bódis Kriszta lemaradt – már megjelent az első könyv Magyar Péterről

A Tisza Párt elnöke minden fontosabb megnyilvánulását a gyűlöletkeltésre építi.

Valami történik, a hitehagyott Nyugaton egyre többen szomjazzák a transzcendenciát. A vallásosság nemcsak hasznos, de észszerű választás is, itt az ideje, hogy a hívők megragadják az alkalmat, és beszélgetni kezdjenek a bizonytalanokkal – mutat rá a változó korszellem kínálta esélyre Ross Douthat.
Az 1979-ben született Ross Douthat amerikai konzervatív gondolkodó sokáig csupán arról volt ismert, hogy értékrendje ellenére – a gyanakvóbb természetűek szerint viszont éppen azért, egyfajta díszjobboldaliként – állandó rovatot kapott a The New York Times hasábjain. Azután megírta The Decadent Society (a dekadens társadalom) című zseniális könyvét, amelyben tömör, frappáns összefoglalóját adta annak, hogyan lett az értelemre és nagyszerűségre törekvő Egyesült Államokból infantilis kultúra, saját sikerének áldozata. A katolikus Douthat idén új kötettel jelentkezik, amely arról szól, miért lenne érdemes a Homo sapiens összes egyedének visszatérnie a valláshoz.